Edesapam csaladjaban soha nem volt kutya, ezert nehez volt megyozni ot edesanyamnak hogy a kutya az nem esz meg senkit, es nem fog senkinek a nyakara sem ugrani. Elso kutyank, a nemet dog elegge szigoruan volt nevelve, amit edesapam reszerol 100% megertek. Egynehanyszor ki is kapott, mert erossen felt attol hogy a 70 kg folotti kutya netan kart tesz valakibe. Becsuletere valjek, soha komoly problema nem szarmazott, csupan egy kutyas neninek tort el a keze a dog miatt, de ez mas sztory. Kozben felnottem, mar nagyon vagytam egy “sajat” kutyara es a kutyafajtak kozott keresgelve minduntalan visszatertem a dobermanokhoz. Minden akkoriban fellelheto irast, leirast, es egyeb szoveges formatumu informaciot elolvasta a fajtarol, s nekem csak doberman kellett. Hogy nem az lett belolle, hanem egy dobira hasonlito kutya az megint mashova tartozik.
Valami 4-5 honapos volt, mikor rokonlatogatas volt nalunk. A nagybatyam mikor meglatta elfeheredett, es egesz latogatas alatt nem hangoztatott egyebet, csak hogy a nyakunkra fog ugrani, meg fog enni, eletveszelyes, es hogy is engedhetik meg a szuleim hogy ilyen verengzo kutyam legyen… Hat megengedtek es halas vagyok a szuleimnek ezert. Es 11 eve alatt nehany kutyaverekedesen kivul nem volt mas konfliktusunk…
A nagybatyam eloiteleteit soha nem tudtam eltorolni, remelem a kovetkezo kutyam legalabb megmorogja…
